Jászjákóhalma

Településünkről

Jászjákóhalma



Jászjákóhalma közel 3200 lakosú település a Jászság központjában, a Tarna bal partján, Jászberénytől 6 km-re, keletre. A község közelében folyik a Tarna a Zagyvába. Az először 1357-ben említett falu határát már a paleolitikum vége óta lakták különböző népek. Jelentős iparos múlttal rendelkezik – különösen asztalos, cipész és malomipar terén. Templomának régebbi – gótikus része Zsigmond király idejéből való, mely mai alakját több bővítéssel 1778-ra nyerte el barokk stílusban. Jelentős műemléke a Mária-kertben álló Maria Immaculata-szobor 1761-ből, melyet a leggazdagabb községi szenátor, Guczonay Ferenc állíttatott. Népi műemlék a hajdani kétbeltelkes jászsági falvakat is idéző tüzelős istálló a Petőfi úton, mely több, mint 200 éves. A község részt vett a Rákóczi szabadságharcban és az 1848/49-es forradalomban is. Az utóbbi emlékére kerül megrendezésre évek óta az április 3-i történelmi lovasfelvonulás a Damjanich téren és a Fő úton. A község múltját a Fő út 33-ban álló Horváth Péter Helytörténeti Gyűjteményben ismerhetjük meg. Ugyanott található Laki Ida festőművésznő – a község szülötte – képtára, szülőfalujának felajánlott életművéből.



A község rövid története



A falu 1332-ben már a pápai tizedjegyzékben szerepelt, de ez az adat eredetiben nem áll rendelkezésre, csak különböző egyházi források hivatkoznak rá. Igen korai községnek kell tekinteni, egyes források szerint nem sorolható be a XIII. század végétől keletkezett védőszent nevéből alakult földrajzi nevek közé, a későbbi Szent Jakab Halma alakhoz nincs köze, az sem bizonyított azonban, hogy helyi személynévről kapta volna nevét. A templom halmán (ami azonos a Jákó, vagy Jakab halommal) és a Csőkeparton (Félegyháza - part) bronzkori urnatemetőt találtak, az előző helyen koravaskori leletek is előkerültek. A Csárdapartról kelta és szarmata, több helyről avar szórványleletek, az Apáti úti homokbányából honfoglaláskori leletek kerültek elő bőséggel. Ezek egy része a helytörténeti gyűjteményben található. Valószínű, hogy magyarok lakta elhagyott települést vettek itt birtokba a jászok (iráni-oszét eredetű nép, kiket IV.Béla telepített le a mai Jászság területére kb. 750 évvel ezelőtt). Erre utal az is, hogy az 1357-ből megmaradt oklevélben több magyar földrajzi név található: pl. „Horgas-ér mellyéke”. A falu fennállásának ez az első közvetlen bizonyítéka; a jákóhalmi Csupor család határpert folytat a Berényiekkel. Ekkor Jakohalma néven említik, később szerepel Jako halom (1567), Jász-Jakohalma (1699) néven is. 1902-től 1928-ig hivatalosan Jákóhalma volt a neve. 1449-ben Kompolth László birtoka a község, ugyanakkor már használták Négyszállás egy részét, mely később részben ide is került az 1745-ös Redemptioval (=földváltás). Bedekovich Lőrincz így mutatja be 1799-ben: „Jákóhalma, Jakab vagy Sz. Jakab halma, Sabad Jász Helység a’ Tarna vizének napkeleti partján, nevezetét vette illyen nevet viselő Halomtul, melly a’ Helység közepén áll, vagyis a’ mellyen a’ Temploma építve vagyon.” Kertes, majd tanyás település volt. Néhány tüzelős istálló még ma is áll a belterületen. Kiemelkedő volt a község ipara; rendszeresen járták a Felvidék vásárait, Trianon előtt még Fülek környékére is eljutottak.



Természeti viszonyok



Jászjákóhalma a Zagyva-medence – történelmi nevén a Jászság – közepén, a Tarna bal partján fekszik. A patak Tajti község határában (ma Tachty, Szlovákia) ered és 100 km megtétele után Jászjákóhalma alatt fél kilométerrel folyik a Zagyvába. A Tarna mindig meghatározó volt a község életére, hiszen az egész határt bebarangolta: tele van a környék elhagyott vízfolyásokkal, holtágakkal. A község határa rengeteg vízállással folyóággal tarkított volt: egymást érték a laposok, fenekek-tavak, melyeknek ma már csak nevük él, mind kiszáradtak. Tizenhat halom emelkedett ki ebből a vízi világból, melyek nagy része a folyók kanyarulatában keletkezett. Legmagasabb közülük a község névadó halma (Jákó halma), melynek 101 méteres tengerszint feletti magassága az eredeti halom több, mint két méteres magasításával alakult ki. A föld mélyében 900-1000 méterrel a felszín alatt lesüllyedt hegység csúcsai vannak, melyet tenger borított, majd a hegyekből lefutó folyók feltöltöttek. A süllyedés miatt ide zúdultak a környék összes vizei. Maga a község több – 95 méter tengerszint felettit meghaladó – magaslatra épült, melyet soha nem fenyegetett a Tarna áradása. A Kékes – az ország legmagasabb hegye – légvonalban ide alig 40 km, így párás időben teljesen eltűnik, hidegfront után azonban mélykék színben pompázik a falu mögött a Mátra.



Növényzet



A község múltjához inkább tartozó, a vele együtt fejlődő eredeti növényzetből talán a jászdózsai védett terület, a Paperdő révén kaphatunk képet. Ez a ligeterdő a Tarna partján még a régi idők emlékét őrzi: kocsányos tölgy, magyar kőris, mezei szil, mezei juhar, tatárjuhar és a hozzájuk csatlakozó cserjék alkotják. Sajnos a jákóhalmi határban termetes fákat nem nagyon lehet találni. A kapitányréti erdő alig több, mint félszáz éves, nagyrészt kocsányos tölgy és akác alkotja. A Makkos-erdő – mely nevében is hordja, hogy Mária Terézia rendeletére telepítették a sertések makkoltatására – kisebb területű, s noha van még benne kocsányos és kocsánytalan tölgy, inkább akác alkotja, s némi kőris is előfordul. Ezeken kívül nyárfa és ezüstnyár is megtalálható a határban. A község folyója is növénynevet rejt magában: a Tarna a szláv „trnava” (kökényes) szóból származik, mely a folyását követő kökénybokrokra utal. Ez a növény főleg az erdőszéleken ma is nagy bokrokban található. A túláti részen jellegzetes a soványcsenkesz. Fölfedezhető a korcs vagy fátyolos nőszirom sárga „torkú” kék virágja, vagy a pettyegetett őszirózsa. A réti vagy mezei székfű és a réti iszalag megmaradása bizonytalan. Még egy fa szót érdemel: a Kertészeti Egyetem tájvédelmi tanszéke „tájképet gazdagító, a településen ritka, helyi jelentőségű értékes elemként” felvette a kataszterbe a volt kapitányréti iskola udvarán álló idős, terebélyes fehér eperfát (Morus alba), mely kb. 70-80 éves, földig lehajló ágakkal.



Állatvilág



A madarak közül bőven van holló, veréb, de elég szép számú a fácán és a korábban ritkább egerészölyv, sőt a szigorúan védett parlagi sas is fészkel a határ egyik biztonságos pontján néhány éve. A betegségekre érzékenyebb mezei nyúlpopuláció változó. Az erdőterület növekedésével gyakorivá vált az őz, de letéved a Mátrából néha szarvas és vaddisznó is. Buschmann Ferencnek köszönhetően talán a lepkevilág a legjobban felderített. Előfordul a ritka nagy szikibagoly lepke (Gortyna borelii lunata) – mely fokozottan védett – és más sziki növényekhez kötődő lepkefaj. Itt él a szintén fokozottan védett kékvércse (Falco vespertinus), a volt Zöldhíd közeli akácerdőben. Ugyancsak fokozottan védett a piroslábú cankó (Tringa totanus). Endes Mihály és Harka Ákos a Jászságban egyedül a jákóhalmi Kettőshatárdüllőben írták le a csilpcsalpfűzikét (Phylloscopus colibata).



Forrás:

  • Fodor István Ferenc: Jászjákóhalma története, Jászberény, 2008.
  • Tájak – Korok - Múzeumok Kiskönyvtára 423. szám: Jászjákóhalma, Szent Jakab plébániatemplom 1991.
  • Tájak – Korok - Múzeumok Kiskönyvtára 555. szám: Jászjákóhalma Látnivalók