Jászjákóhalma

ugyintezes.jpg
2017. április 06. csütörtök - 20:29:16 -- Egyéb -- Hozzászólás (0)

Budapesten születtem, 1983-ban. Gyermekkorom Jászárokszálláson töltöttem, és 2002-ben a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban érettségiztem. A jogi diplomát 2007-ben a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karán szereztem.

A jogi pályát az egyetem elvégzése után Budapesten egy polgári és büntető jogi ügyekre szakosodott ügyvédi irodában kezdtem, majd rövid időn belül szintén Budapesten, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságára nyertem felvételt. Ott hivatásos állományban, kiemelt főnyomozóként pénzügyi és gazdasági bűncselekmények vizsgálatát végeztem.

2010 tavaszán visszaköltöztem a Jászságba - jelenleg Jászberényben élek - és munkámat 2011 januárjától köztisztviselői pályán, a Jászárokszállási Polgármesteri Hivatalban folytattam, ahol végigjártam a hivatali ranglétrát. Hatósági ügyintézőként szabálysértési, birtokvédelmi, kereskedelmi és ipari igazgatási, illetve hagyatéki ügyeket intéztem, majd 5 évig a Hatósági Iroda vezetőjeként szereztem tapasztalatokat. 2012 márciusában megszereztem a jogi szakvizsgát.

Mivel különféle munkakörökben dolgoztam, úgy gondolom, sok tekintetben a gyakorlatban is tisztában vagyok azon feladatokkal, amelyeket a polgármesteri hivatal dolgozói végeznek. Munkám során jellemzően a problémamegoldásra, a megoldáskeresésre törekszem, és igyekszem a mindenkor hatályos jogszabályi keretek között megtalálni azt, ami az önkormányzatnak és az ügyfélnek is a legmegfelelőbb.

Fontosnak tartom, hogy az állampolgárok az önkormányzat munkájával, intézkedéseivel elégedettek legyenek, és az ügyfelek biztosak legyenek abban, hogy az ügyintézőtől elvárható lehető legtöbb segítséget meg fogják kapni ügyeik intézése során.

Bízom benne, hogy az eddig megszerzett szakmai tapasztalatommal, és felelősségteljes, lelkiismeretes munkavégzésemmel hozzájárulhatok Jászjákóhalma Község Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának további eredményes működéséhez!

Pelyvásné Dr. Támba Krisztina

jegyző


0 Hozzászólás

Plusz