Jászjákóhalma

ugyintezes.jpg
2015. április 14. kedd - 12:05:34 -- Egyéb -- Hozzászólás (0)
Bevezetés   
 
A gazdasági program elkészítésére a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. § (5) bekezdésében megfogalmazott kötelezettség alapján került sor. A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az Önkormányzat Képviselő-testülete a ciklusának időtartama alatt egy egységes, előre meghatározott célrendszer szerint működjön, fejlődjön.
A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az Önkormányzat Képviselő-testülete a ciklusának időtartama alatt egy egységes, előre meghatározott célrendszer szerint működjön, fejlődjön.

 A gazdasági program összeállítása során az alábbiak kerültek figyelembevételre:
- a Képviselő-testület, polgármester elképzelései, - a település lakossága, önszerveződő közösségei (civil szervezetek) által megfogalmazott elképzelések, igények,
 - az önkormányzat jelenlegi, illetve várható pénzügyi helyzete.

 A gazdasági programban meghatározott célkitűzések eléréséhez a képviselő-testületnek két irányba is koncentrálnia kell:
- egyrészt a célkitűzések egymásra épülő megvalósítására, másrészről
- a szükséges anyagi források, eszközök megteremtésére.   A célkitűzések megvalósításakor a képviselő-testületnek ügyelnie kell arra, hogy az egyes elképzelések úgy valósuljanak meg, hogy azok a legfőbb célként meghatározottakat segítsék, járuljanak hozzá a részcélok megvalósításához. A jelen gazdasági programban meghatározott célok, elképzelések megvalósításához biztosítani kell a szükséges anyagi eszközöket.  Az anyagi eszközök megteremtéséhez nem elegendőek a szokásos, évről évre keletkező források (állami támogatások), hanem szükség van
- a pályázati lehetőségek felkutatására, illetve
- az önkormányzat sajátosságainak kihasználása alapján új lehetőségek keresésére, illetve a meglévő anyagi források nagyobb mértékű kihasználására. Az önkormányzatok helyzete, feladatrendszere az elmúlt négy évben megváltozott. Számos feladat, hatáskör került más szintre, a közigazgatás rendszerébe bekerültek a járások, az oktatás szervezésébe a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ (KLIK). Azonban ez közel sem jelenti azt, hogy az önkormányzatoknak kevesebb feladata lenne, hanem más jellegű, a helyi, települési feladatok és az ehhez kapcsolódó központi elképzelések végrehajtása és ennek megszervezése került előtérbe. Mindenképpen fontos feladat azonban megfogalmazni minden olyan célkitűzést, feladatot, mi szükséges ahhoz, hogy előrébb mozdítsuk településünket.         

Jászjákóhalma Község
gazdasági helyzetét alapvetően befolyásoló körülmények 
 A kormány gazdaságpolitikai célkitűzései  

 A modern, szolgáltató közigazgatás reformja keretében a kormány 
 - bővítette a kormányhivatalok, a kormányablakok tevékenységét, ellátandó feladatait
- kialakította a járásokat - változtatta a jegyzői feladatkört
- a normatív támogatási rendszert feladatfinanszírozással egészítette ki
- az általános iskolai nevelést, oktatást állami feladattá tette
- átalakította a helyi adók rendszerét, melynek keretében- elvette a személyi jövedelemadó helyben maradó részét,- elvonja gépjárműadó 60 %-t  

A 2014-2020-ig tartó EU finanszírozású ciklus keretében a források felhasználásának prioritásaként a gazdaságfejlesztést, a munkahelyteremtést, a kis és középvállalkozások támogatását jelölte meg. Az összes források 60 %-át kívánja e célokra költeni a kormány.
 Támogatást élveznek az energia felhasználást csökkentő korszerűsítések, fejlesztések.    

Jászjákóhalma Község gazdasági helyzete és a várható változások   
A vagyoni helyzet


  Az Önkormányzat vagyona a 2014. évi zárómérleg szerint 253 209 E Ft. Összehasonlítva az előző év zárómérlegével 4.2 millió Ft összegű vagyoncsökkenést mutat.   (264 305 E Ft )       
 A nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök értéke 11.096 ezer Ft-tal (4.2%) csökkent az előző évhez képest, mivel az iskolához tartozó tárgyi eszközöket vagyonkezelésbe adtuk a KLIK-nek, és így a mi nyilvántartásunkból kivezetésre került.  

Az Önkormányzat ingatlanvagyona forgalomképtelen – ezen belül nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű – vagyonból, korlátozottan forgalomképes vagyonból és üzleti (korábban: forgalomképes) vagyonból áll, melyet részletesen a vagyonnyilvántartás tartalmaz. 
 Üzemeltetésre átadott vagyon az ivóvízhálózat rendszere.        

 A pénzügyi helyzet    

Az önkormányzat pénzkészlete (bankszámlák, pénztárak) 2014. január 01-én 108 649 E Ft volt. Bevételként 355 319 E Ft. került elszámolásra. Az év folyamán 325 019 E Ft. kifizetését követően a 2014. december 31-i záró pénzkészlet 138 949 E Ft.  

Források alakulása  

A saját tőke 30.065 E Ft-tal (7.7% ) nőtt az előző évhez képest.(mérleg szerinti eredményünk, mely kiadás megtakarításnak köszönhető) Rövid lejáratú kötelezettségünk állományának csökkentése (6.205 E Ft) abból adódik, hogy az elmúlt évben a felvett kölcsön állományunk 0 Ft-ra íródott, valamint a szállítói állományunk csökkent.
                  
 A gazdasági program anyagi forrásainak megteremtése

   Az önkormányzat a gazdasági programban meghatározott célkitűzések megvalósításához szükséges anyagi források biztosítása érdekében a következő feladatokat rögzíti: Az önkormányzat sajátos működési bevételeinek növelési lehetőségeit meg kell keresni. A képviselő-testület  ismeri a költségvetési támogatási rendszert, és az elképzeléseivel összhangba hozva igyekszik kihasználni a támogatási rendszer nyújtotta előnyöket azaz a feladatokat igyekszik olyan formában, illetve feltételekkel megteremteni, hogy a legkedvezőbb összegű támogatást kapja.  Az önkormányzat áttekinti a meglévő vagyontárgyait, azok hasznosításának módjait és lehetőségeit, valamint a fenntartási, üzemeltetési költségek nagyságát. Javaslatot dolgoz ki az egyes vagyontárgyak megfelelő hasznosítására, a felesleges vagyontárgyak kihasználására. Az önkormányzat törekszik arra, hogy a gazdasági programjában meghatározott célkitűzéseket lehetőség szerint hitelfelvétel nélkül, minél több pályázati forrás bevonásával valósítsa meg. Az Állami Számvevőszék ellenőrzési jelentésében megfogalmazottakra alapozottan, illetve az ennek végrehajtására elfogadott intézkedési terv a gazdálkodással összefüggő feladatok ellátásánál domináns tényező. Ezen belül rendkívül fontos elem a felhalmozási illetve a működési tartalékképzés továbbá az a kötelem, hogy minden egyes költségvetési rendelet módosításánál vizsgálni kell a kiadáscsökkentő, illetve bevételnövelő lehetőségeket. Ezen elemzésnek egyik részeleme az önként vállalt feladatok mértékének csökkentése a vállalhatóság és a fenntarthatóság érdekében 

 Folyamatban lévő beruházások, fejlesztések: 

 Az Önkormányzati vagyonnál a következő beruházások, fejlesztések vannak folyamatban:   - csatorna hálózat kiépítése ( pályázati forrásból  –jelenleg a végleges helyreállítás zajlik )  határidő: 2015. május 22.                      

  A gazdasági program     Fejlesztési elképzelések  

Jászjákóhalma Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014-2019. évekre a következő általános fejlesztési elképzeléseket határozza meg.  
A./ Infrastruktúra 
  • Szennyvízhálózat kiépítése
  • Utak, járdák korszerűsítése
  • Meglévő önkormányzati ingatlanok felújítása (pályázati forrásból)
  • Szent József Tér felújítás
  • Piac tér kialakítása
    B./ Környezetvédelem  
  • parlagfűirtás, általános gyommentesítés
  C./ Oktatás, művelődés    
  • A jelenlegi Óvoda Fenntartó Társulás működtetése
  • Hagyományos rendezvényeink, nemzeti ünnepeink megtartása, színvonalának, az azon való résztvevők számának növelése
  • Laki Ida képtár, helytörténeti kiállítás fenntartása, és fejlesztése
  D./ Szociális és egészségügyi ellátás 
  • Jelenlegi szociális és egészségügyi rendszer fenntartása ( ill. vállalkozási szerződés alapján )
  • Szociálisan rászorult személyek támogatása ( idős, magányos, beteg  emberek támogatása )
  • Kötelező és ajánlott szűrővizsgálatok népszerűsítése
    E./ Közbiztonság 
  • Jó együttműködés fenntartása rendőrséggel, polgárőrséggel
  • Közterületek, rendezvények rendjének megőrzése
    F./ Civil szervezetek  
  • Az egyesületekkel a jó kapcsolat megőrzése,
  • Lakosok aktív közreműködésének kérése rendezvények lebonyolításánál
    Munkahelyteremtés 
  • Új vállalkozások elindításának, letelepedésének elősegítése
  • A már üzemelő vállalkozások bővítési lehetőségeinek megteremtése
    Településfejlesztési politika 
  • Műemlék jellegű építményeink állapotának megőrzése, felújítása
  • Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok karbantartása, felújítása (lehetőség szerint pályázati forrásból)
   Pénzügyi és adópolitika  Önkormányzatunk a már meglévő adónemeken a lakosság terheinek növelésének elkerülése érdekében változtatni nem kíván. Az adóhátralékok törvényes behajtására törekszünk. E főbb pontokon kívül a következő terveink vannak: 
  • Dologi kiadások mérséklése
  • Évente fejlesztési, beruházási tartalék képzése
  • Pályázatokhoz szükséges önerőalap biztosítása
  • Folyamatos pályázati lehetőségek kihasználása
    Záró gondolat   Jászjákóhalma települési életminőség javítása nem kizárólagos önkormányzati jog, de nem is egyedül az önkormányzat feladata és kötelessége. Önkormányzatunk alapvető célkitűzése, hogy a települési infrastruktúra további fejlesztésével a közszolgáltatások színvonalának emelésével javítsa a település lakosságának életminőségét. Ebben a törekvésében az önkormányzat számít a község minden polgárára, a civil szervezeteknek, az itt működő vállalkozásoknak, az itt érdekelt közszolgáltatóknak, az állami és önkormányzati intézmények minden munkatársának aktív részvételére és együttműködésére. Az önkormányzatunk törekszik arra, hogy a különböző erőket, és tevékenységeket a lehető legnagyobb mértékben összehangolja a közös cél érdekében.

0 Hozzászólás

Plusz